Hírek
2012. Február 20. 11:39, hétfő |
Helyi
Forrás: www.tatabanya.hu
Jókedvű délután
A farsang időszakát éljük, s nem csak a gyerekek, de a felnőttek is kiveszik részüket a maskarás mulatságból.
Így volt ez a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás Egyesített Szociális Intézményének-TTKT-ESZI- Alsógallai Segítő Szolgálatánál is.
Rácz Tiborné szolgálatvezetőtől megtudtuk, náluk nem múlhat el a farsang vidámság nélkül, sőt sokan különféle gúnyákba öltöztek, hogy még emlékezetesebbé tegyék ezt a napot.Láthattunk bányászt, királyt és királylányt, varázslót, bohócot, a legnagyobb tapsot a Mézga család és Dr. Bubó doktor bevonulása kapta. Vendégül láttak több társintézményt, így itt voltak a felsőgallai Szent Márton,a kertvárosi segítő szolgálat ellátottjai és szociális gondozóik. A mulatság kezdetén Bereznai Csaba alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, tréfásan elmondta, ő ezen a napon alpolgármesternek öltözött. Elismerően szólt erről a hagyományos rendezvényről, mint,fogalmazott: nagyon fontos, hogy tudjunk egymásnak örülni, egymás felé fordulni, s így a hideg téli napokat is talán könnyebb így átvészelni. A jelmezes felvonuláshoz a zenét Szotyori László szolgáltatta, és persze nem
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
